A tolerancia diszkrét bája

Megjelent a drgulyas.hu portálon: http://drgulyas.hu/a-tolerancia-diszkret-baja

Az idegen szavak szótára szerint a tolerancia jelentése: elnéző, türelmes magatartás.

Manapság mind a magánéleti mind a munkahelyi környezetben elvárás a toleráns magatartás. De mit is jelent ez a hétköznapokban?

Tolerálható-e, ha az orvosi rendelőben már órák óta várakozó tömegből egy éppen odaérkező illető félresöpörve a többieket egyszerűen besétál a rendelőbe? Tolerálható-e, ha a villamoson végig kell hallgatnia több tucat embernek, ahogyan az egyik utas ügyfelével mobilján üzleti tárgyalást folytat, vagy azt részletezi egyik családtagjának, milyen napja volt ma, vagy éppen azt kell végigszurkolni, hogy a barátnője „online” szakít vele? Tolerálhatjuk-e, ha a főnökünk durva stílusban nekünk támad, mert szerinte egy munkát nem jól végeztünk el? Tolerálható-e, ha az apósunk – holott tudja, hogy nem dohányzunk – látogatásakor elterpeszkedik kedvenc fotelunkban, és anélkül, hogy megkérdezné, rágyújt egy szivarra? És még sorolhatnám a hasonló példákat…

Önök hogyan viselkednek ilyen helyzetekben? Agresszív stílusban lehordják a tolerálhatatlan személyt? Esetleg magukba fojtva az indulatokat duzzogva elviselik? Vagy megpróbálnak nemtetszésüknek hangot adni, felvállalva az ebből adódó következményeket?

A kísérletek azt bizonyítják, hogy a többség megadja magát és sokkal többet tolerál, mint amennyi kívánatos lenne. Ugyan ki mer szólni a várakozókat megsértő tolakodónak, vagy a főnök igazságtalan támadásai, kritikája ellen?

A tolerancia szó értelmével véleményem szerint gyakran és sokan visszaélnek, vagy félreértelmezik.

Munkahelyi környezetben a legnehezebb helyesen értelmezni a toleráns magatartást, mert beosztottként függő viszonyban vagyunk, és manapság sokan sokat „lenyelnek” a főnöküktől, mondván kiszolgáltatott helyzetben vannak. Vezetőként pedig gyakran kell tolerálni a különböző munkahelyi kultúrával rendelkező beosztottak viselkedését, munkához való hozzáállását.

Nézzük meg kicsit részletesebben, hogyan tudunk helyesen értelmezve toleránsan viselkedni, hatékonyan képviselve saját érdekeinket? Nem hallgatni, amikor a véleményünket kellene kinyilvánítani, mert félünk a másik reakciójától, a negatív következményektől.

Elméletileg három kategóriába sorolhatók a magatartásmintáink:

  • Saját véleményünket offenzíven védjük, a másik felet kérdőre vonjuk, megalázzuk. (Az após példáját véve ezt mondjuk: „Megőrültél? Telefüstölöd a lakásunkat!”)
  • Semmit sem teszünk a nyugalom megőrzése érdekében, mert félünk a másik haragjától, bosszújától.
  • Harmadik lehetőség a „tárgyalásos módszer”, miközben érdekeinket érthetően kifejezésre juttatjuk, nem sértve azonban a társ önérzetét. (Például az apóst félre vonva nyomatékosítjuk, hogy a lakásunkban senki soha nem dohányzik.)

Véleményünk és érdekeink magabiztos érvényre juttatásának különböző kritériumai vannak:

  1. Hangosan beszéljünk és érthetően. A halkan vagy ordítva elhangzó szavak nem meggyőzőek, illetve riasztóak.
  2. Mondanivalónk megfogalmazása egyértelmű legyen, nem fenyegető, sértő vagy zavaros.
  3. Tartalmilag legyen összeszedett, pontosan indokolt. Egyértelműen fejezzük ki saját szükségleteinket, érzéseinket egyes szám első személyben fogalmazzuk meg! Ne bonyolódjunk felesleges magyarázkodásba, kerüljük az általánosításokat! Testbeszédünkben legyünk oldottak, tartsunk szemkontaktust beszélgető társunkkal, gesztusaink legyenek élettel teltek, nem görcsösek, fenyegetőek.

Ezzel azt a hatást érjük el, hogy partnerünk egyenjogúnak érzi magát a szituációban, nem érez szánalmat irántunk, nem kerül zavarba és nem érzi provokációnak a hallottakat.

Az önérvényesítés bizonyos szociális intelligenciát feltételez, ami tanulható magatartás és a coaching során be lehet gyakorolni, hiszen a csupán elolvasott tanács még nem tesz minket képessé ezeket a kompetenciákat valós helyzetekben alkalmazni. Ezek során megfigyeljük a saját és mások cselekedeteit, és reflektálunk rájuk mindig azzal a céllal, hogy sem magunknak, sem a másiknak ne okozzunk kárt, jól kijöjjünk másokkal, akkor is, ha bosszúság, harag, szomorúság vagy más erős érzések próbálnak ellene dolgozni. Megtanuljuk megérteni mások érzéseit, „belelátni”mások motivációiba. Ennek a viselkedésnek semmi köze az akaratérvényesítés agresszív, „nyomulós” módozatához. Nem hibáztat, nem ítél el, hanem a meggyőzés és a belátás erejével operál.

Természetesen azt is latba kell vetni, hogy mit enged meg a szituáció? Van-e értelme az azonnali konfliktus megoldásnak, vagy eredményesebb a halogatás módszere, az időnyerés? Mit engedhetek meg magamnak e pillanatban? Mit érek el egy egyszeri, prompt fellépéssel, vagy inkább a türelmes, többszöri érvelés célravezető hosszú távon?

Kíváncsi vagyok a véleményükre, ötleteikre, hozzászólásaikra. Önök hogyan oldottak meg sikeresen ehhez hasonló eseteket? Mit és mikor tolerálnak? Hol vannak a határaik és annak hogyan adnak hangot?

Mészáros Ildikó

pedagógus, coach
január 21.

Share Button

Facebook